FŐÉPÍTÉSZI INTERJÚK AZ ORSZÁGÉPÍTŐ FOLYÓIRATBAN 3.

Az Országépítő folyóirat 2011. évben főépítész sorozatot indított, amelyben különböző léptékű települések főépítészeinek munkáját mutatja be.

Az Országépítő folyóirat 2011. évben főépítész sorozatot indított, amelyben különböző léptékű települések főépítészeinek munkáját mutatja be.

Hild 50 - Egy díj, amely összeköt

Folytatódnak a Városépítészeti séták Veszprém megyében
- Balatonfüred, Zsidó Kiválóságok Háza, 2018. november 12. -

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a |SZÉKELY ÉLET-TEREK| Faluképvédelem Hargita megyében című kiállításra és műhelykonferenciára.
Időpont: 2018. november 16. péntek, 18.00 óra.

Október 16-án rendezi a MUT Budapesten az Országos Urbanisztikai Konferenciát, melynek címe "Hogyan legyen okos a szakember az okosvilágban?

1938-ban született Budakeszin. 1962-ben szerezte meg építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen.

A Magyar Építőművészek Szövetsége meghívja Önt az Építészet Világnapja rendezvényeire 2018. október 1-én az Magyar Építőművészek Házába (1088 Bp. Ötpacsirta utca 2.).
PROGRAMOK:

A Lechner Tudásközpont által rendezett "A felszámolt állami tervezővállalatok tervhagyatéka: kutatásuk, feldolgozásuk, szolgáltatásuk tapasztalatai" című, szeptember 27-ei konferencia cél

A Baumit Kft eebben az évben is meghirdeti az Év Homlokzata pályázat közönségszavazását a családi ház kategóriájában.

Nagy sikerrel zárult augusztus 24-én a Kaposvárott tartott XXIII. Országos Főépítészi Konferencia.

Tizenkilencedik alkalommal került átadásra a 2000-ben alapított „AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”. Évente két kategóriában adományozható elismerés.

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti és Művészetelméleti Tagozatai Élő műemlék – Rekonstrukció, de hogyan? címmel konferenciát rendeznek 2018.

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK FOTÓKIÁLLÍTÁS
A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Várkert Bazár tisztelettel meghívja Önt a Magyarország Kincsei – Épített Örökségünk fotókiállításra.

A XXIII. Országos Főépítészi Konferencia előzetes programtervezete mellékletként letölthető.
Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása
a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról

Főépítészekkel készült interjúk olvashatók honlapunk FOEPITESZEL/PUBLIKACIOK menüpontjában, ahol a kollégák beszélnek tevékenységükről, településükhöz való viszonyukról, városfejlesztési koncepciój