Magyar Urbanisztikai Társaság konferencia és tagozati találkozó decemberben

Hild 50 - Egy díj, amely összeköt

A konferencián szeretnénk találkozni mindazon települések polgármestereivel és főépítészeivel, amelyek 1968, a Hild János-díj létrehozása óta megkapták a települési Hild-díjat.

Az eseményen bemutatkozik a települési Hild János-díj ez évi kitüntetettje, a budapesti Hegyvidék, valamint a két másik jelölt, Ferencváros és Budaörs. Ezenkívül korábbi évek díjazottjai számolnak be arról, mit jelent számukra Hild-díjas településnek lenni, és hogy a díj elnyerése óta milyen eredményeket értek el a várostervezés, városfejlesztés területén. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen kérdések foglalkoztatják az egykor Hild-díjas településeket, és hogyan tudja a MUT a jövőben támogatni őket szakmai kérdések megválaszolásában.
A konferencián beszédet mond Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság november 16-áig hivatalban lévő elnöke, valamint utódja, akit a tagság a november 16-i tisztújító közgyűlésen választ meg. A konferenciára felkértük Kolossa Józsefet, a Területrendezési és Településügyi Főosztály vezetőjét is, hogy értékelje a Hild-díjas települések eredményeit, és ismertesse a településügy terén várható fejlesztési irányokat is.

Időpont: 2018. december 5., 14 óra

Helyszín: Magyar Építőművészek Szövetségének székháza, Kós Károly terem (Budapest, VIII. kerület Ötpacsirta u. 2.)

http://www.mut.hu/?module=events&action=event&eid=5942

Megújult köztereink funkcióváltásával kapcsolatos tapasztalatok: az Erzsébet tér

Tagozati összejövetelek keretében folytatott beszélgetés egy-egy megújult közterünk használatának – az átadás óta – értékelhető tapasztalatairól, a megújítási folyamat irányairól, eredményességéről, tanulságairól adna olyan összefoglalót, amely a fejlesztési elképzelések megértését, a tervezők és a működtetéssel foglalkozó városi intézmények együtt-gondolkodását és az esetleges korrekciók végrehajtását segítené.

A következő tagozati osszejövetel témája az Erzsébet tér és a Gödör területének megújítási folyamata.

A program időpontja: 2018. december 4. (kedd) 16,00 óra
A program helyszíne: MUT székház, 1094 Budapest, Liliom u. 48.

Felkért előadók:

Bikki István okl. építészmérnök
Balogh Péter István okl. tájépítészmérnök
Bogner Zsuzsanna okl. tájépítészmérnök
Sándor Tamás okl. tájépítészmérnök
Gyűrűs István a Belváros-Lipótváros Városüzemeltető Kft. ügyvezetője
Moderátor: Gerzanics Annamária okl. tájépítészmérnök

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

http://www.mut.hu/?module=events&action=event&eid=5905