Az immár több éves hagyománnyal bíró rendezvénysorozat következő állomása Balatonfűzfő.
A 2018. július 3-án (keddi napon) tartandó szakmai nap délelőtti előadásai egyrészt a város településfejlesztési, településrendezési törekvéseit ismertetik, másrészt megyei aktualitásokat érintenek, így például a készülő megyei környezetvédelmi program kerül bemutatásra.
Tervezzük, hogy délután a Fűzfői iparterületre látogatunk el, várhatóan megtekintjük a volt Földalatti Hőerőmű létesítményt is.
A szükséges belépési engedély megszerzése miatt a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!
Kérjük, részvételi szándékát szíveskedjék 2018. június 18. (hétfő) 12 óráig megtenni a teruletrendezes@vpmegye.hu e-mail címre küldött üzenetével, és az alábbi adatokkal:
- Név
- Munkahely, beosztás
- Építészkamarai igazolást kér-e?
- Amennyiben kamarai igazolást kér, szükséges megadni még lakcímét és kamarai névjegyzékszámát is.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az adatszolgáltatással létrejött adatbázist kizárólag a belépési engedély kiváltásához, a 2018. július 3-i rendezvény előkészítéséhez (tervezett létszám, jelenléti ív előkészítése, kamarai igazolás, stb.) kerül felhasználásra. A rendezvény akkreditálását az Építészkamaránál megindítjuk, a továbbképzési pontról és a részletes programról később küldünk tájékoztatást.
Üdvözlettel:
Fabacsovics Zoltán sk.
megyei főépítész, irodavezető