Huszonegyedik alkalommal került átadásra a 2000-ben megalapított „AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”. Évente két kategóriában adományozható elismerés: AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at aktív főépítész, míg a FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ-at a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.
A Díjakat Budapesten, a 2020. november 20-án online megtartott Főépítészi Rendezvényen adta át/jelentette be Erő Zoltán Budapest Főváros főépítésze és Salamin Ferenc, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke. Karácsony Gergely, Budapest Főváros Önkormányzata főpolgármestere előadás keretében üdvözölte a főépítészeket, gratulált a díjazottaknak, elismerve a főépítészek kiemelt és fontos munkáját.
A 2020. évi díjazottak:
FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ
FÁBIÁN ÉVA okl. építészmérnök
Somogy megye ny. főépítésze, Kaposvár m. j. város volt főépítésze, volt állami főépítész
Több évtizedes szakmai elkötelezettséggel és lelkiismeretességgel végzett főépítészi tevékenységéért, amelyet a komplex gondolkodásmód jellemez. Kaposvár és Somogy megye építészeti értékeinek védelme és megújítása mellett a települések építészeti arculatának formálása, valamint az aprófalvak megmentése és fejlesztése érdekében végzett munkája is példaértékű. Kiemelt feladatának tekintette az épített örökség megőrzését, fenntartását, fenntartható hasznosítását, de ugyanolyan érzékenységgel fordult a megye természeti értékeinek megvédése felé is.
FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ
MOZSÁR ÁGNES okl. városépítési – városgazdasági szakmérnök
Bp. Főváros X. ker. Kőbánya főépítésze, Bp. VIII. Józsefváros és III. Óbuda-Békásmegyer volt főépítésze
Több évtizedes főépítészi és szakmai munkájáért, melynek során az épített és természeti környezet alakításánál a településfejlesztés, a településrendezés és a településüzemeltetés összhangján alapuló szemléletet képvisel. Elméleti munkájával alapozta meg gyakorlati főépítészi tevékenységét Budapest VIII., III., majd X. kerületében, miközben hosszabb időt töltött Budapest Főváros Önkormányzatának Főépítészi Irodáján is. Kiemelt céljának tekinti, hogy a településtervezés során elfogadott koncepciók és programok a gyakorlatban is megvalósuljanak.
AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ
DANKÓ KRISTÓF okl. építészmérnök
Dorog és Nyergesújfalu városok, Tokod nagyközség és Kesztölc község főépítésze
Tizenkét éves sokoldalú főépítészi tevékenységéért, melynek nyomán Dorog közterületei, építészeti öröksége folyamatosan megújul. A bányászváros és a sváb hagyományok öröksége mellett fontos számára a mai, színes, élhető településkép formálása, a városi beruházások menedzselése. Aktív közéleti szerepet is vállal, részt vesz a fiatalok vizuális nevelésében, a város lakóinak szemléletformálásában, az értékeket bemutató könyv elkészítésében. Főépítészi tevékenysége mellett sikeres építész tervező is, egyedi, kreatív épületeivel formálja tágabb környezetét.
Eddig összesen negyvennégy főépítész részesült a kitüntetésben. 2000-ben Nagykanizsán Szilágyi István [† 2005. 12. 05.] és Zábránszkyné Pap Klára, 2001-ben Gyulán Philipp Frigyes és dr. L. Szabó Tünde DLA [† 2004. 10. 15.], 2002-ben Pécsett Gömöry János és dr. Sersliné Kócsi Margit, 2003-ban Érden Bodonyi Csaba DLA és Körmendy János, 2004-ben Sümegen Beniczky Péter [Főépítészi Életmű Díj, † 2006. 08. 28.] és Sáros László DLA, 2005-ben Pilisszentkereszten Filippinyi Gábor [Főépítészi Életmű Díj] és Virányi István, 2006-ban Túristvándiban dr. Schneller István [Főépítészi Életmű Díj] és Béres István, 2007-ben Pápán dr. Tóth Zoltán [Főépítészi Életmű Díj, † 2020. 08. 06.] és Salamin Ferenc, 2008-ban Mosonmagyaróváron dr. Aczél Péter [Főépítészi Életmű Díj] és Berényi András, 2009-ben Hajdúböszörményben Makovecz Imre DLA [Főépítészi Életmű Díj, † 2011. 09. 27.], Boruzs Bernát [Főépítészi Életmű Díj] és Csík Edina, 2010-ben Pakson Jeney Lajos DLA [Főépítészi Életmű Díj, † 2014. 08.18.] és Horváth András, 2011-ben Balatonfüreden Turi Attila és Sári István [Főépítészi Életmű Díj, [† 2018. 04. 17.], 2012-ben Makón Csernyus Lőrinc és Patkó Sándor [Főépítészi Életmű Díj, † 2012. 11. 17.], 2013-ban Nagykőrösön Arató András István [Főépítészi Életmű Díj], Páli Zsuzsanna [Főépítészi Életmű Díj, † 2017.05.12.] és Pataki Ferenc, 2014-ben Szentgotthárdon Keresztes Sándor [Főépítészi Életmű Díj], dr. Farkas Gábor DLA [Főépítészi Életmű Díj] és Papp Zoltán Tamás, 2015-ben Miskolcon Arató György [Főépítészi Életmű Díj], Bodonyi Csaba DLA [Főépítészi Életmű Díj] és Zsigmond László, 2016-ban Kecskeméten Rátkai Attila [Főépítészi Életmű Díj], András István és Varga Csaba, 2017-ben Tatán Philipp Frigyes [Főépítészi Életmű Díj], Jánosi János és Mezei László, 2018-ban Kaposváron Mészáros János [Főépítészi Életmű Díj], Bánkuti Melitta és Öveges László, 2019-ben Tihanyban Turi Attila [Főépítészi Életmű Díj], L. Balogh Krisztina és Tényi András vehették át a díjat.
Budapest, 2020. november 20.
Országos Főépítészi Kollégium
www.foepiteszek.hu - foepiteszek@foepiteszek.hu