ZÁBRÁNSZKYNÉ PAP KLÁRA BÚCSUZTATÓJA

Szeretett kollégánk és barátunk, Zábránszkyné Pap Klára búcsúztatóját 2022. 04. 22-én Szentendre Város Önkormányzatának dísztermében a család, a barátok és a szakma képviselőinek körében tartották. A búcsúbeszédeket követően egy kötetlen beszélgetés keretében mindenki felidézhette Klárihoz fűződő történeteit.

2022. 05. 16-án, végakaratának megfelelően, hamvait a Balatonba helyezték végső nyugalomra.

Az alábbiakban Huszár Gábor, valamint Salamin Ferenc, a szentendrei búcsúztatón elhangzott megemlékezését olvashatják.

KLÁRI NÉNI

Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy a megemlékezők között Szentgotthárd polgármestereként szólnom kell, de ha már az előttem szóló is jó emlékként emlegeti a nyolc évvel ezelőtti Szentgotthárdi Főépítészi Konferenciát, akkor két személyes történetet szeretnék önökkel megosztani Klárival kapcsolatban.

Az első, egy 9 évvel ezelőtti történet, amikor is Nagykőrösön átvettem a Főépítészi Konferencia vándorzászlaját, és egy ott elhangzott előadáson hallottam, hogy az építészeknek fontos úgy gondolkodni, hogy ami a központban történik, annak bizony erős kisugárzása lesz a környezetére is. Ez a gondolat akkor ott megragadott, úgyhogy fel is írtam magamnak egy kis cédulára.

Egy évvel később Szentgotthárdon sokat beszélgettünk Klárival a fejlesztési lehetőségeinkről, és én akkor rákérdeztem erre a gondolatra. Ő volt az, aki teljesen megerősítette bennem azt a gondolkodást, hogy ha egy város vezetése nem csak az épületekben, de a lelkületében, gondolkodásában is központi tényezővé teszi az értékek mentését, megőrzését, a kultúra ápolását, az iskola, a vallás fontosságát, akkor egy idő után a környezet is hasonló módon kezd élni, gondolkodni. Ha ennek az ellenkezője történik, akár egy kínai piac, vagy egy bankcenter központba helyezésével, akkor pedig az a lelkület lesz hatással a környezetére.

Mi Szentgotthárdon határozottan az előbbi gondolkodást kívánjuk folytatni, köszönhető ez Klári néni bölcs tanácsainak.

Azt már mondanom sem kell, hogy ehhez szeretet és türelem szükséges. És itt a szeretet szó az, ami ide kapcsolja másik személyes élményemet vele kapcsolatban.

Nálunk szokás, hogy évente elmegyünk minimum egy két napos kirándulásra a Hivatal dolgozóival. Néhány évvel ezelőtt Szentendre volt az egyik célpont és teljesen természetes volt Klári részéről, hogy szívvel-lélekkel – a legnagyobb szeretettel mutatta be a várost, mesélt történelméről. De ez még mind nem volt elég, hiszen aznap este a saját házában, annak udvarán, és legfőképpen pincéjében tekintélyes mennyiségű finom borokat kóstoltunk. Mindezt tette olyan szeretettel és vidámsággal, hogy talán nem sértem meg a Szentendreieket, de 30 fős kis küldöttségünk leginkább erre az estére és a szeretetteljes fogadtatásra emlékszik vissza.

Köszönöm, hogy megoszthattam a gondolataimat! Isten nyugosztalja Klári nénit!

(Huszár Gábor)

PAP KLÁRI

Pap Klárit korábban is ismertem, de közelebbi munkakapcsolatba, majd barátságba az elmúlt kilenc évben kerültünk. A Főépítészi Kollégium 2013-ban átalakult, megújult mint hivatalos szervezet, Magyar Főépítészek Egyesület néven, aminek nagy támogatója, résztvevője volt.

Ő korábban az elnökség örökös tagjaként működött, de az egyesületi szabályok szerint ilyen tisztséget már nem lehetett alkotni, ezért kitaláltam az „Elnöki Tanácsadó” státuszt, így az elnökségi üléseken továbbra is mindig jelen volt. A Tanácsadó megnevezés nagyon találó lett, hiszen minden kérdésben segítségünkre volt, mindenről volt véleménye, és több évtizedes tapasztalata alapján tudta, hogy adott esetben kihez kell fordulni, mi az ügy lehetséges elintézése. És azt is tudta, hogy ugyanezt a kérdést hogyan kezelték 5, 10, vagy 30 évvel ezelőtt. És bár voltak akiknek nem tetszett, hogy mindenhez hozzászólt, mindenről véleménye volt, én mindig örültem ennek és kértem is rá, mert úgy gondoltam, hogy ezáltal kitágítja gondolkodásunk horizontját. És ha az elnökség esetleg nem is fogadta meg a tanácsát, akkor is szélesebb látókörrel tudtuk meghozni döntéseinket.

Klári másik jó tulajdonsága, hogy őszinte volt, mindig szembe megmondta a véleményét. Ebben az volt a jó, hogy nem az ember háta mögött mondta el, és hogy nem bántóan, csak tisztán és egyenesen. Ezután a barátság, az együttműködés folytatódhatott tovább, nem kellett megsértődni. Ő se tette, ha másnak eltérő, vagy sarkos véleménye volt. Volt aki nem  kedvelte ezt a szemtől-szembe őszinteséget benne, én kifejezetten szerettem, hogy sértődés nélkül lehetett egymást, vagy az adott témát kritizálni, mert mögötte mindig az ügy és az ember szeretetét éreztem Kláriban.

Sokat dolgozott a két éve alapított OSSKÁR-Díj titkáraként is, kezelte a pályázatokat, a levelezéseket, az e-maileket, a telefonálásokat, kapcsolattartást, és minden egyéb feladatot. Nélküle szinte lehetetlen megoldanunk ezt.

És hát persze sokat lehetett Klárival humorizálni, nevetni is, szerencsére az életvidám természete az egyesület körüli munkában, a konferenciákon is sugárzott róla. Azt hiszem Klári is, mint sokan mások, saját örömére tevékenykedett a főépítészekért, élvezte, hogy tehet valamit a maga területén a magyar építészeti kultúráért. Mint Makovecz mesterem mondta: Úri jókedvéből. Klárinál talán lehet mondani: Úriasszonyi jókedvéből.

Tevékenysége, sok évtizedes munkája alapján már régóta járt volna neki egy Főépítészi Életmű díj, de a főépítészi díj szabályzata alapján ilyet nem lehetett adni. Felhívtam az Urbanisztikai Társaság elnökét, hogy javasolják a díjra, majd kitalálunk valamit. 

Klári a díj előkészítését, lebonyolítását is sokáig szervezte, és a Díj Bíráló Bizottságában is sok éve mindig tag volt, általában a MUT delegáltjaként, úgyhogy még azt kellet kitalálni, hogy hogyan ne legyen ott a bizottság ülésén. Nem volt egyszerű, de kitaláltuk, hogy mást javasol tagnak a MUT, arra hivatkozva, hogy kímélni kívánják Őt. A Bizottság ülésén azután javasoltam a „Főépítészekért Életmű Különdíj” adományozását Klárinak, amit a társaság nagy örömmel és lelkesedéssel fogadott el.

Éreztem, hogy nagyon bántja Klárit, hogy kihagyták ebből a szeretett megbízatásából. Akkor már kezelésekre járt, de erősnek és aktívnak érezte magát, és az is volt. Mondtam, neki, hogy csak mentesíteni akarták a feladatok alól, ne vegye a szívére. Éreztem, hogy nem győztem meg, és a díj átadásáig izgultunk, hogy titokban maradjon a döntés, és hogy ne haragudjon meg túlzottan a mellőzés miatt senkire. A díjátadón azután leesett a tantusz neki is, valami ilyesmit mondott: Ja, szóval ezért nem lehettem ott a bíráló bizottsági ülésen, nagyon cselesek voltatok!

A Kamarai Évkönyvben minden évben megjelennek az év díjazottjai, idén Pap Klárival is készítettek egy interjút, ami nemsokára megjelenik. A szöveget az írásban feltett kérdésekre természetesen Ő maga írta meg. Március 2-án átküldte nekem a kész szöveget, és kért egy fotót tőlem a díjátadóról a cikkhez. Március 3-án válaszoltam neki: Kedves Klári! Köszönöm, nagyon jó írás. És a jelen helyzetértékelése is jó, és fontos, hogy ez is megjelenjen. Március 4-én válaszolt: Kedves Feri, köszönöm, majd meglátjuk, mit húznak ki….

Március 9-én pedig itt hagyott minket, hogy a jövőben fentről segítsen nekünk vidámságával, precízségével, a tevékenykedés iránti szeretetével.

Az utolsó bekezdés az interjúban így szól:

      Mit jelent Önnek ez az elismerés, miről szól Önnek ez a díj?

Amikor a XXV. Országos Főépítészi Konferencián este átadták a két főépítészi életmű díjat és az év főépítésze díjat, érezni lehetett, itt még valami történni fog. De nekem fogalmam sem volt semmiről. Amikor megkaptam a csak nekem létrehozott Főépítészekért Életmű Különdíjat, nem lehet leírni, milyen fantasztikus ünneplésben volt részem, mindenki állva tapsolt, érezni lehetett azt a szeretetet, megbecsülést, ami leírhatatlan. Ebben minden benne volt, nekem ez igen sokat jelent. 

(Salamin Ferenc)