Az építészeti OSSKÁR-díj átadása 2024. május 27-én volt a Pesti Vigadóban. A Díjakat átadta Osskó Judit, a Díj alapítója és Salamin Ferenc, az OFK elnöke. Az alábbiakban a díjátadón elhangzott beszédeket olvashatják.
L. Balogh Krisztina: Bevezető
Bevezetésként engedjék meg, hogy felolvassak néhány mondatot egy közelmúltban megjelent riportból. Ebben Salamin Ferenc, a zsűri elnöke így vall az OSSKÁR-díjról és a díjat alapító Ybl- és Príma Primissima díjas építészről, műemlékvédelmi szakmérnökről, aki közel négy évtizeden át a Magyar Televízió Unokáink is látni fogják - kortárs építészettel foglalkozó - sorozatának szerkesztő-műsorvezetője volt:
„A díjat egy ikonikus személyiség, Osskó Judit alapította, aki a magyar építészetért rengeteget tett az elmúlt negyven évben személyesen és a filmjeivel is. Össze tudta kötni a laikus világot az építész világgal. Általában az egyik nem lát bele a részletekbe, a másik meg túlságosan bezárkózik az elefántcsonttoronyba. (…)( az OSSKÁR-díj) Azokat a házakat keresi, amik szépek is, újszerűek is, és a környezetüket inkább építik, mint rombolják. Amelyek harmóniát próbálnak teremteni maguk körül.”
Osskó Judit: Gondolatok a díj alapításáról
Hölgyeim és Uraim, szeretettel üdvözlöm Önöket!
Az OSSKÁR-díjat nem egyedül, hanem a férjemmel, Tokár György Ybl-és Príma díjas építésszel közösen találtuk ki. 40 évig éltünk együtt, ő gyakorló építész volt, én az építészet televíziós krónikása, így a szakmai diskurzus mindennapjaink része volt. Az utolsó időben úgy tapasztaltuk, hogy az építészet egyre távolabb kerül attól az ideáltól, amely mindkettőnk számára olyan fontos volt, hogy a környezetünk gyakran hektikus átalakítása helyett keressük azokat az épületeket, együtteseket, amelyek tudnak viselkedni, amelyek nem dúlják szét a helyet, ahová kerülnek, épp ellenkezőleg: hozzá tesznek valami új értéket szelíden vagy akár markánsan, de mégis megnyugtatóan, harmonikusan. Elhatároztuk, hogy magánvagyonunkból ezt a szándékot megcélozva alapítunk egy díjat, amely kettőnk nevének összekapcsolásából – Osskó/Tokár – OSSKÁR díj lett. A férjem 2019-ben örökre elment. Úgy gondoltam, hogy az ő emlékét is megőrizve létrehozom a díjat, amelynek megszervezéséhez társat kerestem és szerencsére kitűnőt találtam: a Országos Főépítészi Kollégium elnökét, Salamin Ferenc Kossuth-díjas építészt, akivel immár harmadik alkalommal hirdethettük meg a pályázatot.
Turi Attila: Köszöntő
Tisztelt Díjalapító! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Vendégeink!
A Magyar Művészeti Akadémia nevében köszöntöm Önöket itt, nemzeti építészetünk talán első, karakteres épületében, Feszl Frigyes kolléga alkotásában, akadémiánk székházában.
Feszl elsőnek kereste az utat a nemzetközi stílus magyar megfelelőjének megalkotásához. Később építészek sora - ha tetszik ebben is lelki rokonságban -, Lechner, Kós, Medgyaszay, Makovecz és sokan folytatták a kutatást, a formalélek területén. Az alapkérdés mindig ugyanaz: mi az, mi sajátosan e föld, a Kárpát/Pannon medence terméke, mi az, ami a helyszellemnek, mi, ami a korszellemnek és mi az, mely a népléleknek, a csoportszellemnek felel meg e hazában. Szemléletük nem az elzárkózást, az izolációt jelentette egy európai vagy globális világtól, nem a hamis öntudat szítására szolgált, hanem az azonos belső tartalom sajátos, egyedi, a világot gazdagító megjelenését, kvinteszenciáját mutatta fel.
Mert ez, a sajátos, egyedi tartalomkifejtés tudja a lényeget megjeleníteni, és változatosságával gyönyörködtetni a teremtő Úristent. Mert, ahogy mesterünk, Makovecz Imre mondta szakmánk – s életünk – értelme a Jóisten szórakoztatása, a Teremtés folytatása. Ehhez egy sajátos szemlélet, hozzáállás szükségeltetik, melyet Makovecz Imre az ezredfordulón így foglalt össze:
„Egy műalkotás valódi értékét nem az önkifejezés, hanem egy kultúra pontos közvetítése adja.”
Nemes gondolat, melyet helyeselhetünk, de azért ott az árnyék a lelkünkben: hát akkor én ki vagyok? Én már nem is számítok?
Hadd nyugtassak meg mindenkit, aki ezt kérdezi: a válasz igen, számít az alkotó! De tudni kell: Ő Isten alkotóműhelyének kisinasa, kit jó sorsa, szerencséje azzal áldott, hogy tehetsége, szorgalma és alázata által megfogta az angyal lábát. S ha van benne erő, nem ereszti.
Nos, ebben a mesterségesen gyors világban, mely áldás és átok egyszerre, a tartós értékek, az Igazság, a Szépség és a Jó egyértelműsége viszonylagossá válik, a történelem szövete felfeslik. A belső ragyogás helyett felszínre tör a pillanatnyi haszon és hírnév csalfa flitter világa. Nap, mint nap ebben élünk, körülvesz bennünket a múlt eltörlésének alantas ideológiája, a hamisra tágított tudat illúziója.
Építészetünk is ebbe a csapdába került, a legtartósabb, életünkre legnagyobb hatást közvetítő környezetalakítás is a trend, a divat, az egynapos siker világára áhítozik. Pedig a ház létra Ég és Föld között, utóbbiból nő ki, mint lábazat, s fal, az Ég ereszkedik le rá a tető képében. Értéke a tovább teremtés képességében mutatkozik meg, melyhez a tervező és az építők teremtő alázata szükségeltetik, ha tartós kulturális érték létrehozására esküsznek. Mert másképp nem érdemes, mert a valódi ház köveit az Ige tartja szilárdan.
A tartós érték ismérve a bele-illeszkedés képessége: épített vagy természeti környezetbe, városi szövetbe, az emberi szociális társadalom szövetébe. Erről szól ez a magán alapítású díj, melyet két Ybl díjas építész, Osskó Judit és néhai férje, Tokár György alapított.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy a honi építészet színes szövetét ilyen díjak gazdagítsák, és az alkotókat lelkesítsék, a nemzet elé példát állítsanak. Fontos lenne, hogy a magyarországi építészeti elismerések -magán, építőipari, alapítványi, települési, köztestületi és állami díjak- átlátható, elismert portfolió építőelemek, jelzések legyenek. Nem pusztán díj-életpálya jelzőkövekként, de a társadalom számára egyértelmű, tartós értékeket jelző minőségként.
Örömömre szolgál, hogy egy olyan díjátadóján vagyunk, mely alapító okiratában leszögezi: a legfontosabb szempont, hogy az új létesítmény szerves része legyen az adott település táji és épített környezetének. Olyan díjátadón, melynek pályázatára több, mint 30 színvonalas pályamunka érkezett - és itt vagyok hálás, hogy nekem nem kellett részt vennem e nehéz válogatásban, mert látva a munkákat azt kell mondanom, hogy rangos a mezőny, minden tiszteletem a kiválasztó bizottságé. A műtartalom kifejtése minden esetben eseti, a stílus egyedi, de az illeszkedés, a folytatás és a hagyományozás képessége hasonló. Ettől van egyedi ízük, karakterük az alkotásoknak, miközben egy sajátos helyen, adott időben lévő, organikus gyógyító építészeti kultúrát testesítenek meg.
Mert ahogy Nari Gandhi mondta: „Karakter nélkül nem érdemes élni”.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Salamin Ferenc: Gondolatok a pályázatról
Hamvas Béla mondja a Láthatatlan Történet egyik írásában:
A misztika kétségtelenül valamilyen átélő látás. … ez a látó átélés egyszersmind meg is fejt valamit. Az ember a misztikust arról ismeri meg, hogy a látható jelenség és a láthatatlan jelenség közötti viszonyt fölfedi. …minden dolog csak jelkép. Valami másnak, mélyebbnek, bensőbbnek, rejtettnek látása, átélése, megértése, kimondása. S ez a láthatatlan oldal az, amit úgy hívnak, hogy ez benne az értelem. … A misztikus szem … látja, hogy az anyag mögött szellem van, a test mögött lélek.
A folytatásban még kiegészíti:
Mi az amit a mistés [misztikus] tud …? Tudni és beavatva lenni abba, hogy Minden Egy. …Erről a helyről nézve növény, állat, kő, mesterséges gép, ház, ember, szellem között semmiféle különbség nincs. Minden Egy.
Mintha Hamvas az itt bemutatott pályamunkák építészeiről beszélne. Az értő építészetről, a látható mögötti jelenségek megértéséről, az anyagon túl a szellem és lélek igényeit is szolgáló architectúráról.
Azután mintha az építészi lét lényegét érintené:
A mágia rokon a misztikával, attól mégis különbözik. … A mágia ugyanazt tudja, amit a misztika, de ugyanakkor beleavatkozik a dolgokba, és azokat megváltoztatja, esetleg teremt. … A mágia képesség arra, hogy a gondolat megvalósuljon.
A teremtés az, amit az itt látott munkák mutatnak, amit az építészek gyakorolnak, teremtés az ember számára, legjobb esetben a Minden Egy tudatával. A bemutatott pályamunkák is jelzik, hogy milyen széles gondolati skálán mozoghat a látható mögötti láthatatlan megértésén alapuló építészet.
Úgy érzem, hogy a Díj, amelyet ma harmadik alkalommal fogunk átadni, azt az építészetet, azokat a házakat kívánja a figyelem középpontjába helyezni, amelyek a Minden Egy kultúrájának megértéseként kezelik az épületet. Azokat az építészeket, akiknek fontos, hogy a ház az anyagon túl a szellem és lélek igényeit is szolgálják.
Néhány szót szólnék a Bíráló Bizottság munkájáról. A pályázati felhívásra idén több mint harminc pályamű érkezett. Ez az érdeklődés azt mutatja számunkra, hogy az építészek nagy része fontosnak érzi a díj alapvető témafelvetését: a humánum, a harmónia, a környezettel való szerves kapcsolat fontosságát. Úgy tűnik, sokan érzik azt, hogy ezek a nélkülözhetetlen értékek ma kevesebb figyelmet kapnak.
A Bíráló Bizottság egy előválogatás után 16 pályamunkát a helyszínen közösen tekintett meg. A helyszíni bejárás ezekben az esetekben is igazolta, hogy az építészeti fotókon láthatók a valóságban más karaktert, és legtöbbször sokkal szerethetőbb építészetet mutatnak. A Bizottság a díjat nehéz válogatás után, lényegében egyhangú döntéssel ítélte oda.
A beadott pályamunkák szinte mindegyike magas színvonalú építészeti munka, mely reflektál a felhívás alapvetéseire. Éppen ezért a Bizottság a döntésnél nem kívánt egy kiemelt pályamunkát díjazni, hanem – alapos mérlegelés után – úgy döntött, hogy két épületet és tervezőjét díjazza. Ezeken kívül további meglepetés díjak is várhatók, hiszen mindegyik megtekintett épület megérdemli a kiemelt figyelmet.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy örömünkre szolgál, hogy megtisztelnek minket jelenlétükkel ezen a díjátadón. Köszönöm a sok munkát a Bíráló Bizottság tagjainak és titkárunknak is.
Sulyok Miklós: Ikonikus épületek helyett egyszerűt csinálni
Milyen jó is, hogy nem ikonikus épületeket díjaz az Osskár-díj! Manapság, amikor már vagy ötven éve terjed a rossz szokás, hogy városainkat otromba, zavaró, vidámparki, azaz ikonikus építményekkel szórjuk tele, vége itt egy intézmény, az Osskár-díj, amely a saját környezet visszavételét becsüli meg. Mert ahogyan James Stevens Curl magyar nyelven most kiadás előtt álló könyvében írja: „Az úgynevezett „ikonikus” építmények évről évre egyre bizarrabbak, nyugtalanítóbbak, felháborítóbbak lesznek, hihetetlenül drágák és pazarlóak, figyelmen kívül hagyják a meglévő körülményeket, tönkreteszik a városképet, és keresztülvágják a jól bevált geometriát és városszerkezetet.”
Hogy is írták a díj alapítói a kiírásban? „Olyan új építészeti alkotásokat, együtteseket keresünk, amelyek illeszkednek a táj szelleméhez, rendezik és nem zaklatják tovább meglévő természeti és épített környezetünket. /…/ Olyan műveket szeretnénk díjazni, amelyekben a vezető szerepet a humánum, a harmónia és a minőség képviseli. /…/ …amelyek együtt tudnak élni saját történelmi és kulturális gyökereikkel.”
Az a fogalom pedig, amely mindezeket a minőségeket egyesíti a rend. Igen, a sokáig kigúnyolt rend, amellyel a huszadik század társadalmai annyiszor visszaéltek, a jó társadalmi élet elengedhetetlen alkotórésze. A zűrzavar betegít, a rend segít az élhető emberi környezet kialakításában, és biztosan hat a benne élőkre.
Magam is csak megerősíteni tudom, hogy az idei pályázat anyaga nagyon magas színvonalú volt. A díjazottakról szeretném elmondani, hogy Krizsán András piliscsabai evangélikus temploma kiválóan viszi tovább a nagy kortárs magyar templomtervező építész, Nagy Tamás örökségét. Végtelenül finoman dolgozza ki a templomnak a kertvároshoz illő léptékét, formálását, színezését, s mesterien alkalmazza a Nagy Tamás által tökélyre fejlesztett evangélikus templomudvar térbeli megoldását, amit persze Benczúr László is oly szépen használ, valamint a fényt teszi meg a belső tér főszereplőjének.
Kuli László egyenesen egy egész települést, Budajenőt tette rendbe hosszú építészi munkájával, s az itt díjazott épületegyüttes impozáns módon bizonyítja építészeti szemléletének igazát. Időt és rendet egyaránt integrál, miközben teljesen mai, s a leheletnyi archaizálás sajátos, hiteles ízt ad munkájának. A drónfelvételek különösen jól felfedik a rendezettség jelenlétét a budajenői oktatási és igazgatási központban.
A Vikár András által megtervezett balatonfüredi együttes úgy tud friss lenni, hogy közben a történelem levegőjét árasztja, és tökéletesen veszi föl a balatoni üdülő település belvárosának szinte veretes, mégis könnyed kulturális-építészeti karakterét.
Vizer Balázs budakalászi Jó Pásztor óvodája szintén a települési lépték megtalálásának iskolapéldája.
Sáros László műemléki munkája Sárospakatok, Makovecz Imre világhírű művelődési házán a tanítvány tisztelgése mestere és barátja előtt, aki most a túlvilágról biztosan megköszöni neki, hogy segített remekművének életét meghosszabbítani. A példás alázatért is köszönettel tartozunk neki, amellyek Makovecz házához nyúlt.
A most nem díjazottak közül mindenképpen szeretném fölhívni a figyelmet Baló Dániel bodrogkeresztúri Dereszla bisztrójára, amelyről találóan jegyezte meg méltatásában Bodonyi Csaba: „fantasztikus dolgot többen tudnak csinálni, de EGYSZERŰT csak kevesen". Itt derül ki, hogy a valódi egyszerűség a sűrített és rendezett, a sallangoktól megtisztított sokrétűség szinonimája és nem a sivárságé, amivel ma gyakorta összetévesztik.
A bicskei Lajtha-ház, Horváth Bálint tervezése a kutató- és művelődési központ sokrétű funkcióit elegánsan és mértéktartó formálással rendezi épületegyüttessé
Terdik Bálint gárdonyi Kaptára a nem különösebben karakteres üdülőhelyen játékos, könnyed épületet tervezett, miközben összefogottan tudta kezelni a sokféle funkciót.
Varga Júlia csongrádi lakóháza pedig nem konkurrálni, hanem együtt élni akar az alföldi magyar falu jellegzetes építészetével, miközben modern igényeket elégít ki.
Végezetül hadd fejezzem ki meggyőződésemet, hogy ha a jövő nem állít utunkba újabb járványokat, amely megszakítja a díj odaítélésének folyamatosságát, és öt-tíz éven keresztül ki lehet adni az Osskár-díjat, akkor a magyar építészet egészen sajátos metszetét mutatja majd a díjazottakból kialakuló csoport. Az Osskár-féle regionalistáknak, esetleg metamoderneknek fogják őket nevezni. Vagy egyszerűen csak a józan ész építészeinek, akik házaikban is a hazát építik.
(fotók: Zajti Balázs)
Az Építészeti OSSKÁR-DÍJ szakmai program megvalósítását 2024 évben a
Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.