2023. július 7-én, a „VISEGRÁD, A 700 ÉVES KIRÁLYI SZÉKHELY” évforduló alkalmából avatták fel Péterfy László Kossuth-díjas festő- és szobrászművész alkotását, I. Károly király szobrát.
2022. elején átadták a Makovecz Imre által tervezett, és Sáros László György által felújított Magyar László tornacsarnokot. Örömömre, a felújításból fennmaradó szerény összegből egy szobor felállítása mellett döntött a Város, tisztelegve a világ első királyi alapítású rendje, a visegrádi Szent György Lovagrend alapító királya előtt. I. Károly korának egyik legtehetségesebb és leghatalmasabb uralkodója volt, akinek regnálása alatt -az 1335-ös visegrádi királytalálkozót követően- közel egy évszázados béke köszöntött Közép-Európára.
A szobor helyének kiválasztása a Tornacsarnok szomszédságában fekvő ún. rendezvénytérre esett, amit az avatót követően I. Károly térnek neveztek el. Örömmel támogattam ezt a helyszínt, mert a rendelkezésre álló összegből készíthető 5/4-es szobor mérete éppen jól illeszkedik a tér arányaihoz, továbbá a a király tekintete a Fellegvár felé fordul, miközben a felújított Makovecz-tornacsarnok méltó hátteret biztosít neki.
A Makovecz Imre Alapítvány levélben kérte az Önkormányzatot, hogy az I. Károly-szobrot Péterfy László szobrászművész, mint az építész egykori jóbarátja, és számos épületénél közreműködő szobrász készítse el, aki egyben Visegrád tiszteletbeli polgára is.
Az identitástudat és a művészet határainak, szerepének erősítése miatt komoly felelősséget éreztem a szobor létrejötte iránt. Az első perctől fogva hetente eljártam Péterfy Lászlóhoz, hogy figyelemmel kísérjem a szobor születését az idős mester kezei között. Valójában ennél sokkal többet kaptam: a Mester barátságát, gazdag emlékeit, és a művészetről vallott hiteles gondolatait. Ezek után a szobor-zsűri megszervezése szinte már önös érdeknek tűnhetett: megismerkedhettem Péterfy László barátaival, akik hasonló szellemben gazdagítják alkotásaikkal hazánkat, és hallhattam azt a rendkívül mély beszélgetést, vitát, melyet a szobor felett tartottak. Hála Istennek az 1:1-es gipszmakett időben elkészült, a bronzöntőmester áldozatos munkával megöntötte és összedolgozta, cizellálta a részeket, majd a kőtalapzat elkészülte után a szobor a helyére kerülhetett.
Ránk főépítészekre hivatásunknál és érzékünknél fogva is ránk lett bízva az értékek ápolása. Látva a művészet határainak elmosódását, és hogy a gyökértelen absztrakt gondolkodás még nem fulladt ki, kövessünk el mindent, hogy újabb és újabb alkotások lássanak napvilágot a még élő, és hiteles művészeinktől, mert erre most van lehetőség. Legnagyobb művészeinket szétfeszíti az alkotó energia, hogy megmutassák Isten szépségét.
Füzes András főépítész
Péterfy László
KÖSZÖNTŐ
(Füzes András szoboravató beszéde)
A Visegrád és Dunabogdány közötti erdőket járva gyakran találkozhatunk Péterfy Lászlóval, amint éppen gombászik, fákat rajzol vagy állatok elhullajtott csontjait gyűjti, melyeket felhasználva, a természet látszólag rendezetlen elemeiből új rendet teremt: antropomorf vagy zoomorf formákká alakítva új, sosem látott, de a természetbe belerejtett kincseket hoz felszínre. Vagy csak egyszerűen az unokái számára farag belőlük játékokat.
Péterfy László egy szélvédett, napsütötte, fák, virágok és madarak által gazdagon lakott mesebeli helyen él az Áprily-völgyben, ahol a hely névadója – feleségének nagyapja – tette le az alapokat, melyhez 1966-ban, mikor a lelkészcsaládból származó mester áttelepült Erdélyből, magával hozta a Székelyföld szellemét és természetességét, mely alapvetően meghatározza az életét, gondolkodását, művészetét, emberekhez való viszonyát.
Bármikor meglátogatom, elmondhatatlan vendégszeretettel fogad, és történeteiben a régmúlt emlékei megelevenednek, számomra is valósággá lesznek. Éppen ez a valóságláttatás, ez a természetesség az, amely meghatározza művészetét. Elsősorban festőművész, melyet szinte feledtetett gazdag szobrászi tevékenysége. Pedig a műterme tele van olajképeivel, akvarelljeivel, grafikáival, melyek olyan biztos rajztudásról, látásmódról árulkodnak, amely keveseknek van meg.
Magyarországra települése után addigi pedagógusi és festészeti tevékenységét fokozatosan a szobrászat váltotta fel. Budapesten nagybátyja, Dabóczi Mihály szobrászművész műhelyében kezdett dolgozni, ám ezt a váltást teljesen természetesen élte meg. Saját maga így vall erről: A kő és a fa, melyekből szobrokat formáltam, nem a felfedezés, hanem a visszatalálás izgalmát hozta. Gyermekkorom, melyet Nyárádselyén, a hajdani Marosszék hegyekkel zárt falujában éltem, hamarabb ismertetett meg a bicskával, mint a ceruzával.
Az 1970-es évektől a népi mesterségeket támogató és újraélesztő mozgalom egyik fontos szervezője, Makovecz Imrével a budai várban szervezett mesterségek ünnepének a kezdeményezője, valamint a Velemi Faragóház alapítója, ahol meghonosította az erdélyi gyökerű kalákaszellemet. Népművészeti fafaragó táborokat szervezett és vezetett, melyek alkotásait Visegrád a mai napig is őrzi a Mogyoróhegyen (babuka, játszótéri hinta, sasfa).
Makovecz Imre alkotótársa, számos különleges mű őrzi szellemüket. Egyik nagy erejű közös munkájuk a Tabánban – engedély nélkül – felállított emlékmű „azok emlékére, akik nem haltak meg, de akiknek az életét tönkretették” 1944-et követően. A Csodaszarvas és Égberagadás szobrai gazdagítják a Sárospataki Művelődési Ház előtti teret, Feltámadt-Krisztus szobrai emelik a tekintetünket még magasabbra a siófoki és paksi templomokban. A győri bencés gimnázium tetőterébe pedig Wim Wenders angyalai néznek be az ablakon.
Akár a kolozsvári vagy a kibédi Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről készült szobrait, akár a Budapesten álló Kós Károly vagy Wekerle Sándor szobrokat vagy az ’56-os emlékműveit tekintjük, alkotásaiban az alakok, a formák érezhetően engedelmeskednek a szellem erejének: a fejedelem, a miniszterelnök, a polihisztor megformálása, akár a gyökerek – melyből új élet sarjad – szétfeszítik az anyagot. A Wekerle-telepi Kós Károly szobornak a leeresztett, de erőteljes kézfeje megrendíthetetlen alkotószellemet idéz, kifejezi egyszerű alakjának mérhetetlen gazdagságát, erejét. Az itt felállított I. Károly szobor is határozott, nemes fejtartásával azt a méltóságot és szolgálatot fejezi ki, amellyel Makovecz Imre és barátja, Péterfy László munkái Visegrádot is gazdagították.
A Mester mindegyik szobra titkot őriz: az Isten szépségét, mely ott van mindenben. Péterfy László alkotásai kaput nyitnak a titok, a transzcendens felé, de úgy, hogy nem hagyja az embert bizonytalanságban, nem bújik az absztrakció mögé, többet sejtetve, mint amennyi felismerhető a valóság ezen oldaláról. Figurális kompozíciói hitelesen tanúskodnak a művészet feladatáról: egy pillanatra hagy bennünket a szobor az anyag mögé látni, de semmit nem ad készen, vagy helyez érthetetlen távolságba.
Péterfy László egész élete ösztönösen a művészet megtartására összpontosul. Gyökerei, családja révén a művészet minden területéből képes meríteni és az élményt átformálva mindenki számára továbbadni. Két évtizeden át az erdélyi temetőket járta, gyűjtötte a sírjeleket, és rájött, hogy azok pont olyanok, mint a kapuk díszítményei. Ami nem is csoda, hiszen mind a kettő bejárat… Életének, művészetének, a népművészetet újra fellelkesítő kezdeményezéseinek, gyűjtőútjainak jelentőségét Makovecz Imre így fogalmazta meg 1983-ban:
„Fel kell tárni a nemzeti kultúra történelmi forrásait, egy új közösségi kultúra ősképeit, ahogyan Bartók, Kodály, Bárdos, Ádám és mások tették a zenében, ahogy Orbán Balázs, Malonyay, Huszka, Pap Gábor, Péterfy tették a néprajz területén. Ahogyan zenei ősnyelvünk beépült az emberiség szellemi életébe mind a zeneművek, mind a szolfézs által, úgy a tárgyi parasztművészet ősnyelvét is új metanyelvvé kell fejleszteni az építészet területén is.”
(Makovecz - A szerves építészetről - Mik a magyar szerves építészet lehetőségei?)
A kibédi mellszobor avatásán a református lelkész idézte Jézus szavait János evangéliumából, a kenyérszaporítás csodálatos történetéből: „Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen”. Ahogy az előbbi Makovecz-idézetből is kitűnik, Péterfy László egész életét átszövi ez a gondolat: a modernizmus jelentésvesztett fragmentumaiból újra és újra összerakni a nagy Egész-t, a kerek világot.
A szobor létrejöttében a Kossuth-díjas művészen kívül hálás köszönet illeti:
Szaka Vivien szobrászt
Szabó Csaba bronzöntő mestert és kollégáit, a Szentendrei Szoboröntöde munkatársait
Pap Lajos kőfaragó mestert
és az információs plakettért Kacsán György grafikust.
Köszönet a szobor zsűrijében részt vevő Kossuth- és Munkácsy-díjas művészeknek:
Farkas Ádám szobrászművésznek, a Nemzet Művészének
Szkok Iván festő- és szobrászművésznek
Rieger Tibor szobrászművésznek
Mihály Gábor szobrászművésznek
és külön köszönet Buzás Gergely régésznek, a Mátyás Király Múzeum igazgatójának.
Fotók: Bánk Erik
I. Károly szobrának leleplezése
Füzes András beszédet mond
Szent György Lovagrend