Az építészeti OSSKÁR-díj átadása 2022. június 28-án volt a Pesti Vigadóban. A Díjakat átadta Osskó Judit, a Díj alapítója és Salamin Ferenc, az OFK elnöke. Az alábbiakban a a díjátadón elhangzott beszédeket olvashatják.
Osskó Judit: Az OSSKÁR-díjról
Hölgyeim és Uraim! Sok szeretettel köszöntök mindenkit az Osskár-díj második ünnepélyes díjkiosztóján. Őszintén örülök, hogy ilyen sokan megtiszteltek bennünket jelenlétükkel.
Mindenek előtt szomorúan búcsúzom. Két kedves barátunk, kollégánk hagyott itt bennünket örökre, tavaly még mindketten velünk ünnepeltek. Zábránszkyné Pap Klára építész volt az OSSKÁR-díj titkára, kezdettől a díj lelkes támogatója, segítője, akinek valóban mindenre kiterjedt a figyelme, gondoskodása. Profizmusa, szeretete, barátsága pótolhatatlan. Nélküle csetlünk-botlunk, hiányát naponta érezzük. Marosi Miklós akadémikus, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, Ybl-díjas, Széchenyi- és Príma díjas építész a Bíráló Bizottságunk tagjaként komoly híve és támogatója volt a kezdeményezésünknek. Gondoljunk rájuk nagy szeretettel, őrizzük meg emléküket.
Az OSSKÁR-díjról. Férjemmel, Tokár György Ybl-díjas, Príma-díjas építésszel 40 évig éltünk együtt. Ő gyakorló építész volt, én a Műegyetem elvégzése után a Magyar Televízió építészeti műsorainak szerkesztő-műsorvezetője. Életünk központi szereplője, beszélgetéseink gyakori témája az építészet volt és jó ideje érzékeltük, hogy szakmánk – a számunkra fontos - ideáloktól egyre távolodik, sok minden, amiben hittünk, feledésbe merül. Már nem igazán fontos a környezet szerepe, a hely, ahová építünk, a hagyomány, a folytonosság, ma sokkal inkább az önmegvalósítás a divat. Arra gondoltunk, hogy ezzel a - kettőnk nevének összekapcsolásával létrehozott - díjjal megpróbáljuk felhívni a figyelmet annak fontosságára, hogy egy épületnek párbeszédben kell lennie a környezetével, a hely szellemével. Röviden az alapító felhívásunkból idézek:
Korunk építészete - széteső kultúránk és hagyományaink árnyékában - egyre inkább az üzleti érdekek, a divat, a kivagyiság vagy éppen a megrendelő igénytelenségének van kiszolgáltatva. Ezért olyan új építészeti alkotásokat, együtteseket keresünk, amelyek illeszkednek a település, a táj szelleméhez, rendezik és nem zaklatják tovább meglévő természeti és épített környezetünket. Olyan kiemelkedő színvonalú műveket szeretnénk díjazni, amelyekben a vezető szerepet a humánum, a harmónia és a minőség képviseli. A beküldött épületeket, együtteseket ezért tágabb környezetükkel együtt értékeljük, hiszen a díj odaítélésének talán legfontosabb szempontja, hogy az új létesítmény szerves része legyen az adott település táji és épített környezetének, és amelyek bemutatják, hogy miként lehet mai építészeti eszközökkel a hely szellemét gazdagítani.
Minden díj annyit ér, amennyit a majdan díjazott művek minősége és általános elfogadottsága visszaigazol. A szakmai értékítélet sokszor igen távol áll a „laikus” közönségétől, holott a látvány - és benne az építészeti is - köztulajdon és így üdvös volna, ha az olyan tradicionális értékek, mint a harmónia, az arányosság és a szépség ismét polgárjogot nyernének korunk szikárabb építőművészetében is.
Salamin Ferenc: Gondolatok a Bíráló Bizottság munkája kapcsán:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„Mi a parasztzene intenzív hatásának egyik föltétele? Az, hogy a zeneszerző az ő országának parasztzenéjét olyan alaposan megismerje, akárcsak a saját anyanyelvét.”
Bartók Béla mondja ezt „Mi a népzene? c. előadásában 1931-ben. És így folytatja:
„Az a kérdés már most, hogy miként nyilvánulhat meg a parasztzene hatása a magasabb műzenében?”
És felsorol három módszert a népzene felhasználására:
- Az első: Változtatás nélkül, kísérettel ellátva, ahol vagy a népdal, vagy a kíséret játssza a főszerepet.
- A második: A zeneszerző maga talál ki valamiféle parasztdallam jellegű zenét.
- A harmadik: A zeneszerző nem használ, vagy nem talál ki népzenét, „de zenéjéből mégis ugyanaz a levegő árad, mint a parasztzenéből”.
Ma már szerencsére nagyon széles skálán mozog az ősi alapokon nyugvó magyar népzene beépítése a mai zenékbe. Bartók, Kodály, Lajta, és korábbról pl. Liszt zenéje mellet nagy mennyiségben van jelen a kortárs zenei palettán. Elmosódik a komolyzene és a könnyűzenének nevezett valami határa, gondoljunk akár a Muzsikás vagy Sebő Ferenc feldolgozásaira. Autentikus népzene, vagy népdallá átalakult énekelt versek ezek? Vagy mit gondoljunk a Csík Zenekar egyszer hagyományos népzenét játszó, egyszer popzenével ötvözött, és nagyon is hallgatható számairól? Sokáig folytathatnánk a sort, az autentikus népzenét játszó együttesektől, egészen a Tolcsvay testvérek, vagy akár a Nox szinte már népzeneként a köztudatba átment dalaiig.
És gondoljunk akár Lajkó Félix legbensőnket meglüktető vad zenéjére, vagy Dresh Mihály mélyebb elmélkedésre inspiráló improvizációira. De említhetném a világzene címmel jellemzett legkülönbözőbb produkciókat, melyek sokszor melegítik meg szívünket. És akkor még nem beszéltünk a kényes témának tartott magyar nótáról. (Egy nagy ivászat vége felé még néha magam is eléneklem az Akácos Utat).
Vajon melyik stílus, a hagyomány milyen fajta alkalmazása, folytatása az igazi? Vajon van-e jogunk kimondani, hogy az egyik korszerű, a másik pedig nem? Hiszen mindegyik örömet okoz valakinek, és mindegyik képviseli bizonyos mértékben azt a hagyományt, melyet kimondva-kimondatlanul hordozunk a lelkünkben.
Bartók után mondhatnánk:
Mi a magyar népi építészet intenzív hatásának egyik föltétele? Az, hogy az építőművész az ő országának parasztkultúráját olyan alaposan megismerje, akárcsak a saját anyanyelvét.
Az építészetben az ősi, a népi hagyományról, annak magújításáról, mai alkalmazásáról ugyanígy sokat lehet polemizálni. Itt is széles a skála, kezdve Makovecz Imre szürrealizmusba hajló házaitól, ahol a magyar nyelv szavaiból egy vízió megtestesüléseként szemmel és szájjal rendelkező lények épültek, vagy akár U. Nagy Gábor népi melléképületek ihlette házaira, vagy Nagy Tamás fantasztikus csűrtemplomaira. A sort pedig folytathatnánk Csete György népi építészet újraértelmezésére, Jankovics Tibor vályogházaira és kőtemplomára, vagy Szűcs Endre balatonfelvidéki meseszerűen újraértelmezett, helyi gyökerű kúriáira.
És ha tágan értelmezzük az építészeti hagyomány folytatását, említhetjük Ferencz István ropogós, mindig friss épületeit, Dévényi Sándor vad építészeti allegóriáit, de akár Reimholz Péter történelmi részletektől burjánzó, nagyon vidám Hapimag épületét a Budai Várban.
A kiragadott példák is mutatják, hogy milyen széles gondolati skálán mozoghat a hagyomány mai építészeti kezelése, és vajon meg tudjuk mondani melyik az egyedül üdvözítő, az előremutató? Vagy csupán egyéni vonzalmainkat próbáljuk építészetelméleti elemzésekben tudományoskodva egyedüli üdvözítő irányzatnak kinyilatkoztatni.
Úgy érzem, hogy a Díj, amelyet ma második alkalommal fogunk átadni, azt az építészetet, azokat a házakat kívánja a figyelmet középpontjába helyezni, amelyek az építészeti kultúra egyfajta folytatásaként kezelik az épületet, és a helyet, ahova készülnek. Azokat az építészeket, akiknek fontos a kötődés a hely szelleméhez, fontos a harmónia, és fontos a meglévő építészeti gondolatok folytatása, mindamellett, hogy épületeik új mondanivalót, az építészet alapkérdéseire adott aktuális válaszokat is adnak.
Néhány szót szólnék a Bíráló Bizottság munkájáról. A pályázati felhívásra idén 22 pályamű érkezett. Ez az érdeklődés azt mutatja számunkra, hogy az építészek nagy része fontosnak érzi a díj alapvető témafelvetését: a humánum, a harmónia, a környezettel való szerves kapcsolat fontosságát. Úgy tűnik, sokan érzik azt, hogy korunk extrémitásba hajló világában ezek az élethez nélkülözhetetlen értékek kevesebb figyelmet kapnak.
A Bíráló Bizottság egy előválogatás után a kijelölt pályamunkákat a helyszínen közösen, vagy egyénileg tekintette meg, és döntését személyes ülésen hozta meg. Bár a bevezetőben említett diskurzus az építészeti hagyományok mai használatáról, folytatásáról alkalmat adott az értékelésnél is az eltérő gondolatok ütköztetésére, a Bizottság a díjat lényegében egyhangú döntéssel ítélte oda.
A beadott pályamunkák legnagyobb része magas színvonalú építészeti munka, mely reflektál az épített, vagy a táji környezetre, a „saját anyanyelv” építészetét hordozza magában. Éppen ezért a Bizottság a döntésnél nem kívánt egy kiemelt pályamunkát díjazni, hanem –alapos mérlegelés után– úgy döntött, hogy két épületet és tervezőjét díjazza.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy örömünkre szolgál, hogy megtisztelnek minket jelenlétükkel ezen a díjátadón. Köszönöm a sok munkát a Bíráló Bizottság tagjainak, és a főépítészi egyesület titkárának, Lőrincz Annának.
Sulyok Miklós: Alternatív építészet a fekete dobozok korszakában (Gondolatok a díjazott épületekről):
Az Osskár-díj – vagyis az alapítók, Osskó Judit és Tokár György – által választott, támogatott építészetet már alternatívnak is mondhatnánk, ez ugyanis az igényesen formált, szerényen viselkedő házakat díjazza. A főirány azonban korunkban sajnos a fekete, esetleg szürke dobozoké. A legkülönösebb ennek az épületformának az elterjedésében, hogy úgy tűnik, mintha igény volna rá. Sőt meghatározó településképi szerepben álló kulturális és lakó épületek esetében is találkozunk fekete épületekkel. Nem a badacsonyi és Szent György-hegyi bazaltkőre gondolok, hanem a különféle hightech műkő, beton és kerámiaburkolatos kockákra. Úgy tűnik, mintha kultúraformáló rangra emelkedett volna a fekete doboz-építészet.
Az Osskár-díjtermészetesen nem ilyen építészetet jutalmaz. Sőt, épp a fekete doboz építészet ellenében méltat barátságos, befogadható, környezetüket tisztelő házakat.
Miskolc-Avasi Református templom, építész Magyari Éva és Pazár Béla
Az Avason Ferencz István már egyszer végrehajtotta a lehetetlent, megfelelő építészeti választ adott a brutális nagypaneles lakótelep birodalmi lépegetőinek hadseregének felvonulására. De neki „könnyű” dolga volt, hiszen egy egész épületegyüttest kellett megalkotnia a tervezőasztalon.
Magyar Éva és Pazár Béla azonban egyetlen szál épülettel szállt szembe a környező építészeti szellemtelenséggel. Az ő építészetük mindig is a lényeg keresésének jegyében állt. A tektonika alapvető fontosságú számukra, és az is, amit elkerülnek, azaz a díszítést, a jelet és a jelentést. Pazár teoretikusan is kidolgozott építészetfilozófiája pontosan a jelentést kerüli. Az avas-déli református templom külsejében formailag, hagyományos értelemben úgyanúgy nem szakrális épület, mint a szintén általa 2000 körül tervezett békásmegyeri evangélikus templom sem az. A maga absztrakt nyelvén azonban mégis képes olyan építészeti jelentést közvetíteni, amit kellő elmélyüléssel meg lehet fejteni. Ez pedig a téglafal időt és emberi munkát magába sűrítő jelentése, amely nem társadalmi szimbólumon, hanem természeti tényen, érzéki közvetlenségen alapul, tehát esszenciális. Hallgatag, mégis szól.
Erhardt Gábor tarcali Szőlészeti Kutatóintézete
annak az építészetszemléletnek a gyümölcse, amely egyfelől az épülettel azonos fontosságúnak tekinti a települést, másfelől a megbízóra is hallgat, tehát amikor az hagyományos megjelenésű épületet kér, akkor nem tervez egyedi techno csodát. Pedig egy élelmiszeripari kutatóintézetet technológiai-tudományos üzemként is meg lehet fogalmazni az építészetben. De nem, mert az ő célja az volt, amit a zsűri is kiemelt a pályázati szövegükből és amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: „előállítani azt az állapotot, ami egy szerves fejlődés esetén magától értetődő lenne.” Ez persze a lehetetlennel egyenlő, de már maga a törekvés is ilyen szép és egyszerű gyümölcsöt hoz. Vajon hogyan lehet elemezni a szerves fejlődés magától értetődő eredményeit, a hagyományos magyar településeket? Ezt éppen Meggyesi Tamás tanár úr, a díj egyik méltatója végezte el Magyarország hagyományos lakókörnyezeti kultúráinak tipológiája című munkájában (Településtudományi közlemények 35/1987). A gazdálkodás, a társadalmi szükségletek, a szellemi tényezők szerepét nagyon pontosan mutatta ki. Amikor tehát a tervező és a megbízó a szerves fejlődés segítésének igényével dolgozik, a lehető legjobbat teszi a helynek és a nemzetnek is.
Magyar Zene Háza
Nagyszerű előre mutató lépes volt a díj alapítójától és a zsűritől, hogy egy külföldi tervező, a japán Sou Fujimoto magyarországi épületét is bevonta a körbe, különdíjat adományozva a Magyar Zene Házának. De még ügyesebb megoldás, hogy közvetlenül nem a japán tervezőt, hanem a magyar irodát, a Noll Tamás vezette Teampannont és a terv magyar projekt építészét, Varga Bencét díjazta, akinek a vezetésével a kiviteli tervek készültek. A fantáziadús, épületszoborként megjelenő, a természettel párbeszédet folytató épület egészen újszerű módon valósítja meg a díj filozófiájában elvárt környezeti illeszkedést:„a Díj odaítélésének legfontosabb szempontja, hogy az új létesítmény szerves része legyen az adott település táji és épített környezetének.” Mert bár a jó értelemben vett szórakoztató építészet, az architainment körébe tartozik, de nem azért mert a rendeltetése az ismeretterjesztő és zenei események befogadása, hanem mert maga az épület is látványos, meglepő, úgy formájában mind anyagában és tereiben.
Dr. Meggyei Tamás professzor emeritus: Összefoglaló értékelés:
Tisztelt Jelenlévők!
Ma egy olyan szakmai esemény kapcsán gyűltünk össze, ami az új épületek környezetbe való beillesztéséről, mint az építészet régi-új témájáról szól. A feladatot megnehezítette, hogy a beillesztést csaknem minden pályamű alapvetően másként közelítette meg, mert ezek a célok a valóságban csak egyedi, konkrét adottságok és feltételek mellett értelmezhetők. Érdekes, hogy az itt megjelenő épületek sok esetben egy park, egy erdő, vagy egy tisztás közepén állnak, ily módon kitágítva „a környezethez való alkalmazkodás” értelmezési lehetőségét. A pályaművek zöme bebizonyította, hogy ez nem jelent se semlegességet, sem a szomszéd épületek arculatának átvételét, jelenthet viszont adott esetben egy-egy olyan új eseményt is, ami éppen másságával gazdagítja, vagy egészíti ki a környezet táji és építészeti arculatát.
A pályaművek leírásai közt valaki idézte Csete György érzékeny definícióját, miszerint „építeni annyi, mint műtétet végezni anyánk szemén”. Mintha a jelen pályaművek ennek a műtétnek a léptékét kitágították volna az arc egészére, aminek következtében az érzékenység léptéke is megváltozott, és személyesebbé vált. Az „alkalmazkodás”, vagy „beilleszkedés” kicsit elcsépelt fogalmai helyett ezért talán találóbb lenne „beágyazottságról” beszélni. A beágyazottság lehetővé teszi egy olyan új építészeti esemény megjelenését, ami felvállalja saját másságát, de csak a környezet, mint arculat egészén belül. Ma már nincs értelme új építészeti stílust keresni a világban, az izmusok és a divatok ideje lejárt, vagy ha nem, annál rosszabb, mert úgy tűnik, hogy az értékrendünk kitágult, és a beágyazottság éppen az adott környezetbe való integráció jogán válhat mintegy új építészeti „magatartássá” – ami viszont mindig személyes marad. Talán nem véletlen, hogy a beadott pályaművek tavaly és idén is olyan környezetben jelennek meg, amelyek alapvetően különböznek egymástól: a zártsorú foghíjtól a városi parkig, és a szabadon álló épülettől a kisebb városszövetig, miközben a beágyazottság a hasonulástól a másságig különböző, egymást látszólag kizáró stratégiákat követ.
Nincsenek minden esetre alkalmazható módszerek, ami azt jelenti, hogy a beágyazódás önálló építészeti értékrendet képvisel. Ezt eddig is sejtettük, de talán ennek a pályázatnak köszönhetjük annak tudatosodását, hogy az építészet mindig a hely szellemét érinti, azt kiegészíti, gazdagítja, vagy roncsolja. Ebben az értelemben valóban műtét „anyánk szemén”, ami siker esetén az egész arc identitásához járul hozzá. Ezért jelentős ez az esemény, mert segít újragondolni a mai építészeti feladatok egyik legfontosabb dimenzióját. Ezért köszönet illeti Osskó Juditot és Tokár Györgyöt, akik kezdeményezték és finanszírozták a pályázatot, de köszönet illeti a pályázókat is, akik műveikkel publicitást szereztek a kiírásban megfogalmazott értékeknek.
Kívánjuk, hogy járuljanak hozzá az itt szerzett tapasztalatok ahhoz, hogy amit építünk, az mindenkor beágyazódjon a táji, építészeti és történelmi környezet arculatába. Köszönjük az érdeklődést!
Beszámoló a díjátadóról:
https://orszagepito.net/videok/atadtak-az-epiteszeti-osskar-dijakat-beszamolo/
Az Építészeti OSSKÁR-DÍJ szakmai program megvalósítását 2022
évben a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.